Felvételi naptár

Jelentkezési határidő: február 29. (hétfő) éjfél

Írásbelik: március 1. és 2. (kedd és szerda)

Szóbelik: március 7. és 8. (hétfő és kedd)

Felvételi Tábor: március 12 és 13. (szombat és vasárnap)

Tízpercesek: március 16. (szerda)

A Bibó István Szakkollégium infóblogja

Kedves Érdeklődő/Felvételiző! Először is szeretettel köszöntelek a Bibó István Szakkollégium felvételi blogján! Ezen a blogon a szakkollégium felvételi eljárásával kapcsolatos legfontosabb információkat gyűjtöttük össze számodra. A fontosabb határidőkön és mintafeladatokon túl elérhető jópár kedvcsináló-informáló írás is, amelyek igyekeznek megmutatni, mit is jelent bibósnak lenni, illetve milyen belülről a felvételi eljárás:

Felvételi Szabályzat

Az eljárás menetéről

Bemutatkozik a Bibó

Gyakran Ismételt Kérdések

Hol is van a Bibó? Útvonalterv

Elérhetőség

Email: bibofb[kukac]gmail.com

Tel:  +36 (1) 209-0620, 209-5237

Linkblog

Az első bibós élmény

2009.08.20. 11:26 AMáDé


Nem, nem a felvételi táborra gondolok, és nem is a beavató bulira, vagy az első műhely-órámra. Számomra az első igazi bibós élmény az őri tábor volt. Igazi abban az értelemben, hogy ott éreztem magam először valódi bibósnak. Nem izguló felvételizőnek, vagy zöldfülű újoncnak, hanem teljes jogú BIBÓSnak. És ez nagyszerű érzés volt!
 

Sokat hallottam már korábban az állampolgári nevelés táborokról, de a személyes élmények és emlékezetes sztorik alapján nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen egy olyan tábor, ahol az egyetemisták örömmel tanítják az általános iskolásokat a „világ dolgaira”, azok pedig figyelnek, sőt, élvezik a hagyományostól eltérő tanórákat. Be kell látnunk: ritkaság ez sajnos mai rohanó, önző világunkban…


Úgy érzem, nagyon sokat kaptam és tanultam ez alatt a pár nap alatt. Figyelmet, türelmet, együttérzést, felelősséget, és egy kis bibós életérzést. Az őri, és ez alkalommal először kiskunhalasi 14-15 éves diákokat Révfülöpön táboroztattuk idén. Így ezúttal három Bibó (egy általános iskola, egy gimnázium és egy egyetem) töltötte együtt a május eleji hosszú hétvégét. Én sajnos csak a harmadik nap reggelén tudtam csatlakozni a csapathoz, de az aznapi kirándulás remek alkalom volt az ismerkedésre. A Révfülöptől pár vonatállomásra (ám utána még egy órányi sétára) eső Ábrahámhegyre látogattunk el, ahol egy hamisítatlan magyar lovasbemutató volt a program. Első hallásra biztos nem tűnik kihagyhatatlannak, s mi magunk is csak egy könnyű kikapcsolódásnak tekintettük a nyári napsütésben sütkérezést, ám a puszta–csikós–gulyás metaforán túllendülő interaktív showműsor végül remek mulatságnak bizonyult kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
 

Délután a szállásra visszatérve még órákat is tartottunk, melyeken (nem kis meglepetésemre) rögtön én is teljes rangú „nagybibósként”, vagyis tanárként vettem részt. A téma – most már annak biztos tudatában, hogy mitől is magyar a magyar – az Európai Unió volt. A kiscsoportos foglalkozások óriási előnye révén hamar meg- és kiismertem hat fős kis munkakülönítményünket. A képlet a szokásos: a szünetekben vagány és nagyszájú srácok, akik az órán persze jól tettetik, hogy semmi nem érdekli őket (de azért mindenre tudnak válaszolni); és még nagyobb dumás kiscsajok, akik áhítattal néznek minden egyetemistára, s tragédiaként élik meg, ha egy kérdésre nem tudják a megfelelő választ. A jó hangulatú órákon pedig még a csöndesebbek is egyre bátrabban szólaltak meg.
 

Estére valami igazán különleges és felejthetetlen programot szerettünk volna kitalálni a „kisbibósoknak”, így született meg a bátorságpróba ötlete. Tíz órakor kezdődött a játék, addigra sokan közülönk már elrejtőzve, ijesztgetésre készen várakoztak a közeli erdő sűrűjében. Mi a szálláson maradtunk, és pontban tízkor hangosan kidörömböltünk mindenkit a szobájából, majd elemlámpáinkkal és egymással felfegyverkezve nekiindultunk az erdőnek. Az izgalmas feladat (ismét hat fős csoportokban végigsétálni a „veszélyes” erdőn) minden bizonnyal telitalálat volt, mivel szemmel láthatóan nagyon élvezte mindenki (még Nándi, a tábor fenegyereke is), és másnap is a beszélgetések fő vonalát képezte.

Igaz, a valóban maradandó élmény hétfőn az órákra is rányomta bélyegét, de azt hiszem, senki nem bánta, hogy tanítványai nem a legfrissebbek, és nem is túl aktívak a hajnali lefekvés után. Délutánra befejeztük a munkafüzeteket, s ezután már csak a gyakorlásé volt a főszerep, hiszen estére minden csoport egy a tábor anyagához kapcsolódó szituáció előadásával készült. Előtte azonban egy teszt kitöltése várt még a nebulókra, ami összességében véve mindenkinek nagyon jól sikerült. Akárcsak a már előbb említett szerepjátékok, így mindenki elégedetten várhatta az eredményhirdetést és a jutalmazást.

Ajándék pedig járt és jutott mindenkinek bőven: a kicsiknek játékok és könyvek, a nagyoknak pedig sok-sok köszönet, dedikálásra váró munkafüzet és közös fotó.
 

Kezdődhetett hát a búcsúbuli: zene és tánc ameddig nem szégyelljük. Előbbiből kicsit több, utóbbiból eleinte kevesebb, de éjfél felé azért meglett a kellő hangulat, és a bátortalanabbak is beálltak ropni. Sajnos azonban a korai indulásra tekintettel a kísérőtanárok egy órára ágyba (vagy legalábbis szobáikba) zavarták a társaságot. Bár, hogy ezt a kisbibósok sajnálták jobban, az biztos, hiszen mi már – főleg akik végignyomták a négy napot – menni is alig bírtunk, nemhogy vígadni…
 

Másnap tízkor ebéd (nem elírás), reggeli útravalónak, majd egy nagy közös sírás és búcsúzkodás után mindenki hazaindult. Ki busszal (a kiskunhalasiak), ki vonattal (az őriek kettővel is), a lustábbak pedig autóval… Igazán remekül telt tehát ez a néhány nap, s bár a tábor nehezét jelentő szervező munkából idén még nem vettem ki a részem, azt mondom, egy ilyen élmény minden fáradtságot megér! És ajánlom jövőre minden bibósnak aki még nem próbálta, és persze azoknak is, akik törzstáborozók!

Farkas Anikó